Kassai István -

Kassai István

Zongoraművészi diplomámat a Budapesti Zeneművészeti Főiskola szerez-tem Kadosa Pál professzor osztályában 1982-ben, amit francia diploma követett a párizsi Conservatoire Européen de Musique-ban, Yvonne Lefébure professzornál 1984-ben. Tanulmányaim alatt és után több mesterkurzuson vettem részt, így Cziffra Györgynél is, aki meghatározó szerepet töltött be művészi fejlődésemben.

 

Pályafutásom alatt több első díjat nyertem nemzetközi versenyeken: 1972-ben a csehszlovákiai Ušti nad Labem-i Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverse-nyen, 1979-ben a Magyar Rádió Országos Zongoraversenyén, és 1982-ben a párizsi Nemzetközi Debussy Zongoraversenyen. Munkásságom elismeré-seként 1978-ban Artisjus-díjat, 1986-ban a Fondation de France Bonnaud-Chevillion díjat, 1990-ben Magyar Rádió nívódíját, 2001-ben Liszt-díjat, 2010-ben Weiner-emlékdíjat kaptam.

 

Hangzó összkiadást készítettem Ernest Bloch (2 CD), Erkel Ferenc (2 CD), Mosonyi Mihály (6 CD), Weiner Leó (4 CD) és Hubay Jenő (Szecsődi Fe-renc hegedűművésszel 13 CD) műveiből, CD felvételeim jelentek meg Dohnányi Ernő, Liszt Ferenc, Bartók Béla és Robert Volkmann műveiből is. A Magyar Rádió számos felvételemet őrzi. Hangversenyeimen számos művet ősbemutatóként vagy újkori bemutatóként játszottam.

 

Számos zenei írásom jelent meg különféle lapokban és tanulmánykötetek-ben. Kottakiadással is foglalkozom, eddig Liszt, Mosonyi és Cziffra György köteteket rendeztem sajtó alá. DLA fokozatom megszerzésén dolgozom. Az Erkel Ferenc Társaság (1989-), a Hubay Jenő Társaság ((1998-) és a Lajtha László Társaság (2000-2008) egyik alapítója és elnökségi tagja vagyok. 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választott.

 

Művészi pályámat a hangfelvétel készítésnek rendeltem alá. Küldetésnek tartom, hogy a romantika és a századforduló magyar zeneirodalmának feltáratlan értékeit eljuttassam a nagyközönséghez. Méltó elismertetéséért, amíg képes vagyok rá, minden tőlem telhetőt megteszek.

 

 

© 2013 Erkel Ferenc Társaság