Az Erkel Társaságról

Az Erkel Társaságról

 

Az 1989-ben Gyula városában megalakult Erkel Ferenc Társaság célja a város híres szülötte, Erkel Ferenc emlékének ápolása, életművének népszerűsítése.


A Társaság alapító elnöke Dr. Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész volt, akit 2012-ben az Egyesület érdekében folytatott tevékenysége elismeréseképpen tisztsége örökös tiszteletbeli képviselőjévé választottak. Az Erkel Ferenc Társaság vezetője 2012 óta Somogyváry Ákos karnagy, az elmúlt három évtized számos magyar és európai zenetörténeti vonatkozású projektjének gyakorlati megvalósítója, művészeti vezetője.
 

Az Egyesület céljainak megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és szakmai társszervezettel, amelyek segítik Erkel Ferenc teljes életművének megismertetését, köztudatba emelését. Ezen céljai megvalósításának érdekében hangversenyeket, előadásokat, tudományos üléseket, szakmai tanácskozásokat, kiállításokat és más rendezvényeket kezdeményez. Szorgalmazza és támogatja a nemzeti zeneszerzőnk életével, munkásságával foglalkozó írások, könyvek, zeneműfelvételek megjelentetését és terjesztését; az Erkelre és életművére vonatkozó ismeretek terjesztését iskolai oktatás, és az iskolarendszeren kívüli közművelődés keretében. Együttműködik a magyar-, adott esetben a nemzetközi zenei élet társintézményeivel, valamint kapcsolatot létesít minden olyan zenei társasággal, melynek célja a magyar közművelődés előmozdítása. Fontos feladatának tekinti a zeneszerző emlékére rendezett sakkversenyek támogatását. Erkel életének színhelyeit emléktáblával jelöli meg, nyilvántartja és ápolja Erkel Ferencnek és családtagjainak sírjait.

 

 

 

 Az Erkel Ferenc Társaság 2018. évi programjai az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósulnak meg.

 

 

 

© 2013 Erkel Ferenc Társaság